Lezajlott a KÖVET Egyesület XXIV. Konferenciája, olvassa el rövid beszámolónkat!

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért XXIV. Konferenciáját rendezte meg 2019. november 15-én Budapesten, a Danubius Hotel Gellértben. A szakmai találkozó témája a növekedéskor utáni gazdaság volt. A rendezvényen neves hazai és külföldi előadók osztották meg gondolataikat a témában személyesen, felvételről vagy éppen a világ másik feléről élő közvetítésben.

Néhány név az előadók közül: Dr. Georg Winter, Ludwig Karg, Prof. Dr. Kerekes Sándor, Dr. Hetesi Zsolt, Dr. Pogátsa Zoltán, Szőnyi Lídia, Dr. Tomáš Sedláček, Pierre Gaudillat, Dr. Mathis Wackernagel, Prof. Dr. Tóth Gergely.

A konferenciát követő díszvacsora keretében immár hatodik alkalommal adták át a Dr. Georg Winter-életműdíjat, a díj névadójának jelenlétében. Az Egyesület Elnöksége idén kivételesen két díjat ítélt oda. Az egyiket Horváth Tamás, az Arconic-Köfém Kft. nyugdíj előtt álló EHS-HR igazgatója érdemelte ki életművével, a másikat pedig posztumusz ítélték oda Vagdalt László, az AUDI Hungaria Zrt. fiatalon elhunyt környezetvédelmi és fenntarthatósági szakembere, a KÖVET Egyesület hajdani elnöke számára.  A díjat Dr. Torma András, az Audi Hungaria Zrt. környezetvédelmi szakértője vette át.

Nagy megtiszteltetés számomra ez az elismerés és külön öröm volt találkozni és beszélgetni Winter Úrral. Szerencsés vagyok, hogy egy olyan vállalatnak dolgozhattam közel 40 évig, ahol a környezetvédelem és a munkavállalók biztonsága mindig prioritást élvezett. Természetesen ezt a díjat nem kaphattam volna meg nagyszerű kollégáim segítsége és családom támogatása nélkül.” – köszönte meg Horváth Tamás a díjat.

A vállalati fenntarthatósági mozgalmak új és új néven, egyre átfogóbb reformot sürgetnek a vállalati gyakorlatban, s az ennek alapját képező közgazdasági paradigmában. Néhány név az utóbbi két-három évtized „mozgalmai” közül: 1. Recycling; 2. Hulladékminimalizálás (WM); 3. Tisztább termelés (CP); 4. Nulla kibocsátás (ZE); 5. Nemnövekedés (Zero Growth vagy Degrowth); 6. Zöld gazdaság, zöld ipar; 7. Hármas optimalizálás (Triple-bottom-line, alias 3P [people-planet-profit]); 8. Fenntartható fogyasztás (SC); 9. Vállalatok Társadalmi Felelőssége (CSR); 10. Kék gazdaság (BE); 11. Közös értékteremtés (CSV); 12. Ipari ökológia (IE); 13. Közösségi vagy „megosztó” gazdaság (Sharing economy); 14. Körkörös gazdaság (CE).

A konferencián a legújabb trendet, a Postgrowth economy-t vették szemügyre. A korrekt magyarra fordítás kissé nehézkes, a fogalom leginkább így írható le: NÖVEKEDÉSKOR UTÁNI GAZDASÁG. Nem arról van szó ugyanis, hogy a növekedést eddig jónak tartották, mostantól pedig rossznak (ld. 170%-os ökolábnyom). Azonban már általában sem igaz a tétel, hogy minden gazdasági növekedést jónak tartható. Meg kell különböztetni a „jó és rossz növekedést”, s meg kell találni azt a körülbelüli elméleti határt (pl. GDP-ben, profitban, vállalatméretben vagy egyéni jövedelemben), amíg az egyéni gazdasági szereplő vagy akár a hatalmas nemzetgazdaság növekedése egészséges a rendszer és a szereplő szempontjából, s ahonnan már káros. Valószínűleg ez a 21. század legnagyobb kihívása az emberiség előtt, melynek megoldása rengeteg problémát csökkentene vagy eltüntetne, úgymint fokozódó világméretű egyenlőtlenség, ökológiai válság, túlzott migráció, stb.

A kérdésen legalább két tucat innovatív, világhírű szakember és tudós dolgozik, közülük többet sikerült megszólaltatniuk a konferencián. Természetesen ahány ember és szervezet, annyi megközelítés, a KÖVET-nél a „nagy választ” mi humánökonómiának hívják, a friss „Közgazdasági Nobel-díjasok” a szegénység közgazdaságtanának, de hazai füleknek ismerősen csenghet az unortodox, heterodox, alternatív közgazdaságtan. Sokan ismerik a buddhista, keresztény, vagy iszlám gazdasági gondolatot, stb. A különböző kifejezéseket – vicces formában utalva a Galaxis Útikalauz Stopposoknak „nagy megoldására”, a 42-re, – egy szófelhő formájában foglalható össze:

A nemzetközi élvonalba tartozó és nagy népszerűségnek örvendő tudósok, mint például az ökológia lábnyom egyik kidolgozója, Dr. Mathis Wackernagel, vagy A jó és rossz közgazdaságának írója, Tomas Sedlacek, – a konferencia szellemiségéhez és saját időbeosztásukhoz igazodva – telekonferencián keresztül tartották meg előadásukat, s válaszoltak a hallgatóság kérdéseire.

A videók azok számára is nyilvánosak lesznek hamarosan, akik személyesen nem tudtak részt venni a konferencián. (www.kovet.hu, https://www.facebook.com/kovetegyesulet/)

Az eseményt a KÖVET által kidolgozott Zöld Rendezvény kritériumrendszerének megfelelően szervezték. Arra kérték a résztvevőket, hogy ők is járuljanak hozzá a rendezvény környezetterhelésének csökkentéséhez, például érkezzenek közösségi közlekedéssel vagy telekocsival, használják a kirakott szelektív hulladékgyűjtőket, étkezésük során törekedjenek arra, hogy minél kevesebb élelmiszerhulladék maradjon, illetve a Passzold vissza, Tesó! kampány keretében hozzák el régi, használaton kívüli mobiltelefonjaikat, hogy visszajuttassák azokat a körforgásos gazdaságba. A konferencia előadói közül öten külföldről, élő közvetítéssel vagy felvételről kapcsolódtak be, ezzel is csökkentve a rendezvény lábnyomát, konkrétan 8800 kg szén-dioxid kibocsátását előzték meg ezzel. A KÖVET Egyesület a résztvevők bevallásai alapján kiszámolja a rendezvény karbonlábnyomát is.

További információ:

Bíró Imola, kommunikációs munkatárs, KÖVET Egyesület, biro@kovet.hu, +36 20 317-2389

Töltse le előadóink prezentációit pdf formátumban!

Előadások letöltése PDF-ben

Nézze meg a konferencia előadóinak videóit FB oldalunkon vagy Youtube csatornánkon!

Tekintse meg a konferencián és a díjátadón készült fotókat!

(Fotó: Gayer Alíz / KÖVET Egyesület)

A konferencia szakmai beszámolója a Lépések következő, 78. lapszámában olvasható.

Háttérinformációk:

 

  1. A Dr. Georg Winter-életműdíjról

 

A díj névadója Dr. Georg Winter, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a környezettudatos vállalatirányításban, továbbá a Német Környezetirányítási Egyesület (B.A.U.M.), a Nemzetközi Hálózat a Környezettudatos Vállalatirányításért (INEM) nevű szervezet, a hamburgi Jövő Háza (Haus de Zukunft) valamint a KÖVET Egyesület megalapításában, felvirágoztatásában.

A díjat kezdetben évente, 2012-től kétévente egy olyan természetes személy kaphatja meg, állampolgárságra való tekintet nélkül, aki a gazdasággal, oktatással kapcsolatos, s a fenntartható fejlődés eszméjének gyakorlatba való átültetését szolgáló példamutató tevékenységét Magyarországon fejti ki. A díjra a KÖVET tagjai, tisztségviselői és az egyesületi titkárság munkatársai állíthatnak jelöltet. Az elismerés odaítélésről az egyesület mindenkori elnöksége dönt.

 

  1. A 2019. évi Dr. Georg Winter-életműdíjas: Horváth Tamás

 

(forrás: HR Portal)

 

Horváth Tamás 1953-ban született Székesfehérvárott. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen (ma Pannon Egyetem) vegyészmérnöki diplomát, a Budapesti Műszaki Egyetemen környezetvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett.

1980-ban csatlakozott a Székesfehérvári Könnyűfémműhöz. Szakmai karrierjét a vállalat energetikai csapatában művezetőként kezdte. A környezetvédelmi szakmérnöki diploma megszerzését követően, mint környezetvédelmi osztályvezető a társasági koordináció mellett közvetlenül irányította a központi szennyvíztisztítók és a környezetvédelmi laboratórium tevékenységét.

A privatizációt követően előbb az Alcoa-Köfém Kft. környezetvédelmi vezetőjeként, majd a társaság EHS (környezet-, egészségvédelem és munkabiztonság) igazgatójaként folytatta pályafutását. Ő irányította az egyik legnagyobb hazai azbesztlebontási projektet, ugyanakkor fontos mérföldkőnek tartotta a társaság életében az ISO 14001 tanúsítvány megszerzését. Irányítása mellett az Alcoa-Köfém Kft. több Alcoa és magyar környezetvédelmi díjat is elnyert.

Az angolul folyékonyan beszélő szakember több szakmai szervezetnek tagja, így az Országos Humánmenedzsment Egyesületnek, a KÖVET Egyesület Elnökségének, a Műszaki- és Természettudományi Egyesületek Szövetségének, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetségnek.

Horváth Tamás nős, két gyermeke és négy unokája van. Szabadidejének nagy részét családjával tölti. Szereti a sportokat, ezen belül kiemelten a jégkorongot.

Az általa és a vállalat által megszerzett díjak és elismerések sora igen hosszú, szerepel közöttük környezetvédelmi-, üzleti etikai díj, CSR-, oktatási elismerés, család-egészség-szív-kerékpárosbarát munkahely díj, tűzbiztonsági-, szponzorációs díj és még sorolhatnánk. A KÖVET Egyesület által szervezett Zöld Iroda versenyben csapata elnyerte a „2008 Zöld Irodája” – nagyvállalati kategória díjat.

Horváth Tamás hosszú évek óta aktív KÖVET-tag, aki építő kritikáival eddig is sokat segítette az egyesületi munkát. Nagyvállalati tapasztalata, vezetői szemlélete szükséges a stratégiai irányításban. Ezért tartotta a Winter-díjra érdemesnek a KÖVET Elnöksége.

 

 

  1. 2019. évi Dr. Georg Winter-posztumusz életműdíjas: Vagdalt László (1974-2018)

 

A soproni erdészeti szakközépiskolában érettségizett, környezetmérnöki diplomát szerzett Győrben, energiagazdálkodási szakmérnöki diplomát pedig Gödöllőn. A Rába Magyar Vagon- és Gépgyárnál kezdte pályáját, majd hamarosan az Audihoz került. Itt végezte áldozatos munkáját a környezetvédelmi és fenntarthatósági terület irányítójaként, a vállalati Projektiroda vezetőjeként, az Audi Akadémia tréningszolgáltatásokért felelős területének menedzsereként, valamint a Győr-Pér Repülőtér Kft. ügyvezetőjeként. A KÖVET elnöki tisztét két teljes cikluson keresztül, 2005 és 2013 között töltötte be. Rendkívül aktívan és kreatívan látta el feladatát, nevéhez fűződik például a Dr. Georg Winter díj megalapítása, amelyet az Elnökség idén posztumusz ítélt oda neki. A KÖVET-hez hasonló szervezetek nemzetközi szövetségének, a Hamburg székhelyű INEM Egyesületnek haláláig elnökhelyettese volt. 44 éves korában, végzetes betegség következtében távozott ebből a világból, melynek jobbá tételéért minden erejéből küzdött.