A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért immár hetedik alkalommal, 2023-ban is keresi azt a magánszemélyt, aki kiemelkedően és eredményesen munkálkodik a magyar gazdasági szféra és a fenntartható fejlődés összhangjáért, ezáltal érdemes a Dr. Georg Winter-életműdíjra.

A díj névadója Dr. Georg Winter, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a környezettudatos vállalatirányításban, továbbá a Német Környezetirányítási Egyesület (B.A.U.M.), a Nemzetközi Hálózat a Környezettudatos Vállalatirányításért (INEM) nevű szervezet, valamint a KÖVET Egyesület megalapításában, felvirágoztatásában, valamint a hamburgi Jövő Háza (Haus Der Zukunft) alapítója. A díjat a fenntarthatóság érdekében elhivatottan munkálkodó szakembernek 2023. november 14-én, Budapesten, a 28. KÖVET Konferencián adjuk át.
Dr. Georg Winternek a környezettudatos vállalatirányításért és a napjainkban vállalati társadalmi felelősségvállalásnak nevezett mozgalomért folytatott úttörő munkáját a világon elsőként ismerte el a KÖVET Egyesület azzal, hogy nevén díjat alapított.
Ki jelölhető a díjra?
A díjat kezdetben évente, 2012-től kétévente egy olyan természetes személy kaphatja meg, állampolgárságra való tekintet nélkül, aki a gazdasággal, oktatással kapcsolatos, s a fenntartható fejlődés eszméjének gyakorlatba való átültetését szolgáló példamutató tevékenységét Magyarországon fejti ki.
Ki állíthat jelöltet? A Dr. Georg Winter-díjra a KÖVET tagjai, tisztségviselői és az egyesületi titkárság munkatársai állíthatnak jelöltet. Az elismerés odaítélésről az egyesület mindenkori elnöksége dönt.
A jelölés határideje: 2023. szeptember 29.
Hogyan jelölhet? Jelölni az alábbi letölthető adatlap beküldésével lehet, amelyen fel kell tüntetni a jelölő és a jelölt adatait. A jelölés indoklása mellékletekkel is alátámasztható.