2020-ban a túllövés, azaz az emberi túlfogyasztás napja augusztus 22-re esik. Ez az a nap, amikor az emberiség igénye az elérhető természeti erőforrásokra meghaladja a Földünk által újratermelni képes készletet. Ez a dátum 2019-ben július 29. volt, tehát a COVID-19 világjárvány több mint 3 héttel „segített” kitolni ezt. A gazdasági rendszerek újraindítása egyedülálló lehetőséget kínál az országoknak, hogy egy élhetőbb jövőt teremtsünk.
A túllövés napját a Global Footprint Network (GFN) nevű nemzetközi kutató szervezet számolja ki évről évre, összehasonlítva a Föld adott évre vonatkozó biokapacitását az emberiség ökológiai lábnyomával. A 2020-as év a COVID-19-es járványból adódóan más, mint az előzőek voltak, ezért a GFN szakértők a legmegbízhatóbb adatokkal és a legésszerűbb feltételezésekkel elemezték a kialakult helyzetet.
A kutatócsoport ezek alapján 9.3%-os globális ökológiai lábnyom csökkenést határozott meg az előző év azonos időszakához képest. Ennek fő okai a karbonlábnyom 14.5%-os, illetve az erdők kitermelésének 8.4%-os csökkenése voltak 2019-hez képest. A világjárvány jelentős hatással volt az élelmiszerláncra is, ami egyrészt növelte a hulladék mennyiségét, másrészt tovább rontotta az alul táplált, alacsony jövedelmű népesség helyzetét. Mindezek alapján a GFN szakértői azt a következtetést vonták le, hogy az emberiség élelmiszerlábnyoma nem változott.
A #Move the Date kampány olyan megoldásokat javasol, amellyel a túllövés napja későbbre tolható. Fő területek: városok, energia, élelmiszer, népesség és bolygó. Néhány példa, amivel segíthetünk:
- ha karbonlábnyomunkat 50%-kal csökkentenénk, 93 napot nyernénk
- ha az élelmiszer hulladék mennyiségét globálisan 50%-kal csökkentjük, az 13 nappal tolná ki a túllövés napját
- ha autós közlekedésünket 50%-kal csökkentjük, és ennek egyharmadát közösségi közlekedéssel, a fennmaradó részét pedig gyalog és kerékpárral oldjuk meg, az újabb 13 nappal tolná ki ezt a dátumot
- ha húsfogyasztásunkat 50%-kal mérsékelnénk, és ezt növényi élelmiszerekkel pótolnánk, az további 17 nappal tolná ki a napot.
Ha minden évben 5 nappal ki tudnánk tolni ezt a dátumot, 2050-re elérhetnénk, hogy az emberiség kevesebb, mint egy Föld erőforrásait használja fel évente. A globális túllövés az 1970-es években kezdődött. Az azóta eltelt időben 18 Föld-évnek megfelelő „adósságot” halmoztunk fel. Más szavakkal, ha feltételezzük, hogy a folyamat visszafordítható, 18 évbe telne, amíg bolygónk regenerálódna a természeti erőforrások túlhasználásából. A GFN honlapján fellelhető megoldások azt tükrözik, hogy igenis élhetünk egy Föld erőforrásaiból.
Magyarországon a túllövés napja 2020-ban június 14-re esett.
A túllövés napja kapcsán szervezett online események leírása és regisztrációs felülete itt érhető el: https://www.eventbrite.ch/e/earth-overshoot-day-2020-european-launch-event-registration-116721249399, https://www.eventbrite.co.uk/e/choosing-our-future-by-design-not-disaster-registration-116087499837?
A GFN honlapján mindenki saját maga is kiszámolhatja az általa hagyott lábnyomot. A kalkulátor itt érhető el: https://www.footprintcalculator.org/.
Megoldások a túllövés napjának kitolására ezen az interaktív térképen is elérhetők: https://movethedate.overshootday.org/?__hstc=104736159.88e5b45841718987142db6db9546c373.1597064066984.1597819573880.1597823396311.6&__hssc=104736159.11.1597823396311&__hsfp=1739245572
Források:
footprintnetwork.org, movethedate.overshootday.org, overshootday.org
További információ:
Biró Imola
kommunikációs munkatárs, KÖVET Egyesület
Tel: +36203172389
E-mail: biro@kovet.hu