Mérgezett Föld – filmvetítés és szakmai beszélgetés – BESZÁMOLÓ

“Mérgezett Föld” című filmvetítés és szakmai beszélgetés 

 

A „Mérgezett Föld” című filmvetítés és szakmai beszélgetés 2020. február 27-én került megrendezésre.

Berek Gábor, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke és Herner Katalin a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

Herner Katalin megköszönte a vendégeknek, a kerekasztal beszélgetésben résztvevő szakértőknek, hogy elfogadták a felkérést, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának és a Kaposvári Egyetem Baka József Szakkollégiumának, hogy a kezdeményezés mellé álltak és külön köszönetet mondott a Filmdzsungel Stúdiónak a Mérgezett Föld című film vetítésének jogáért.

Elmondta, hogy 2015-ben az ENSZ kiadott egy jelentést a termőföldek állapotáról. Ebben – kutatásokra alapozva – megállapították, hogy a termőföldek minősége gyorsan romlik a talajerózió, a tápanyagkimerülés, a talajszennyezés és a szervesszén veszteség miatt.

A talajminőség megőrzésének van egy olyan aspektusa is, amire kevesen gondolnának, ez pedig a talaj szerepe a klímaváltozás megfékezésében. A talaj szénelnyelőként viselkedik.

A globális szénciklusban a talaj az egyik legnagyobb szénraktározó, a talaj szénmegkötő képességének javítása az IPCC jelentése szerint az egyik legköltséghatékonyabb és legnagyobb potenciállal rendelkező megoldása a levegőben lévő szén-dioxid megkötésének és így a klímaváltozás mérséklésének.

Paul Hawken amerikai kutató 70 társával együtt életre hívta a Drawdown (Visszafordítható) projektet, amelynek célja, hogy azonosítson, mérjen és modellezzen száz globális megoldást a klímaváltozás ellen. A megoldásokhoz minden esetben potenciális szén-dioxid kibocsátás csökkenést, költséget és megtakarítást is rendeltek, az intézkedéseket aztán ezek alapján rangsorolták. Ebben a rangsorban: Talajmegújító gazdálkodás  a 11. helyen szerepel.

A résztvevő szakértők:

  • Berend Ferenc Attila ügyvezető-Berend Kft.,
  • Dr. Gyulai Iván ökológus, címzetes egyetemi docens-Szent István Egyetem, elnök-Fenntartható Fejlődésért Alapítvány,
  • Dr. Hetesi Zsolt fizikus, tudományos főmunkatárs-Nemzeti Közszolgálati Egyetem,
  • Farkas László tulajdonos-Farkas Kft.,
  • Fodor Zoltán igazgató, Mezőgazdasági Igazgatóság-Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
  • Hoffmann Richárd egyetemi adjunktus-Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar,
  • Barsi Attila-Krisna-völgy,
  • Prof. Dr. Kerekes Sándor felügyelőbizottsági tag-KÖVET Egyesület, egyetemi tanár-Kaposvári Egyetem,
  • Sztahura Erzsébet talajtani szakértő, Stratégiai Igazgatóság-Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A köszöntőt a film megtekintése követte.

A Magyar dokumentumfilm bemutatja hogyan pusztítjuk el a termőföldjeinket. Egyre fenyegetőbbek a globális klímaváltozás hatásai. A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete szerint 2100-ra pusztítóan forró nyári napok sokasága, a tengerszint jelentős emelkedése és a gabonafélék beporzásáért felelős rovarok eltűnése várható. A globális klímaváltozás mellett a túlnépesedés is egyre jelentősebb terhelést jelent a Földnek, különösen akkor, ha figyelembe vesszük: a tradícionálisan alkalmazott nagyipari földművelés hatására a termőföld fokozatosan kimerül. De hogyan teszik tönkre a talajt az intenzív technológiák? Ezt a témát járja körbe Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert filmje, a Mérgezett Föld.

A filmet egy Mentimeter felmérés követte, ahol a közönség véleményének felmérésére volt lehetőség 3 kérdés megválaszolásán keresztül:

  1. Egyetért-e a film mondanivalójával. A válaszadók többsége egyetértett vele.
  2. Ön szerint az alternatív módszerek alkalmasak a jelenleg alkalmazott nagyüzemű technológiák kiváltására.  A válaszadók többsége az igen, nem, részben lehetőségek közül a részben lehetőséget választotta.
  3. Ön melyik alternatív megoldásra nyitott? A legtöbb válasz a talajtakarás volt.

A felmérést követően a szakértők által lehetett megismerni a filmet pódium beszélgetés keretén belül. A közönségnek lehetősége volt feltenni a felmerült kérdéseket. A megoldások ugyan különbözőek voltak, de abban mindenki egyetértett, hogy a téma aktuális és egyre sürgetőbb, melyet a nagyszámú megjelenés is bizonyít.