„Passzold vissza Tesó!” A kampány, amellyel mi is tehetünk valamit a gorillák megmentéséért, a helyi közösségekért és a körforgásos gazdaságért

Szerkesztette: Gáspár Zita, Márta Krisztina

Kádár Andrással, a Jane Goodall Intézet főtitkárával beszélgettünk a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő programjukról és arról, hogy mennyi mindent tesznek Ugandában a helyi közösségek támogatásáért. A globális szervezet elsősorban a főemlősök védelméről ismert, de számos környezetvédelmi és humanitárius programot is működtetnek.

Hogyan indult a „Passzold vissza Tesó!” program?

2009-ben volt egy világméretű kezdeményezés, a Gorilla évéhez kapcsolódó „Dobj egy nagyot!” kampány, amellyel használt mobiltelefonokat gyűjtöttünk vissza. Ennek az újragondolása a 2018 végén indított „Passzold vissza, Tesó!”, amelyet a Védegylet Egyesülettel és az Afrikáért Alapítvánnyal közösen szerveztünk, majd a KÖVET Egyesület is csatlakozott hozzánk 2019 márciusában. Ekkor kapcsolt nagyobb sebességre a program, ugyanis a KÖVET tagszervezetei közül is sokan csatlakoztak. A céges irányvonalon hamar elterjedt a kampány híre, és 2019 végére már több mint 500 gyűjtőpontunk működött hatékonyan. Szerencsére minden évben sikerült pályázatot megnyernünk a kampány működtetéséhez. A korábbi években a Baptista Szeretetszolgálat, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és idén a Magyar Telekom Nyrt. támogatja a kampányt.

Mit csinál Ugandában a Jane Goodall Intézet?

2019-ben jártunk először Ugandában az osztrák Jane Goodall Intézet meghívásának eleget téve. Walter Inmannak, az egyik alapítónak Nyugat-Ugandában, a Bunyonyi-tavon volt egy szigete, amit turisztikai célokra hasznosított. Mi is itt szálltunk meg. Kint tartózkodásunk alatt meglátogattuk a tó körül élő helyi közösségeket, tanintézményeket. Amikor elmentünk egy másik szigeten lévő iskolába, a Bwama Általános Iskolába, észrevettük, hogy a gyerekek által használt kikötői stég megsemmisült, így csak saját kenuval tudnak iskolába menni. Ez nem könnyű, már csak azért sem, mert a gyerekek és a tó körül élők többsége nem tud úszni, így ha beborul valaki a vízbe, akkor könnyen belefulladhat.

Ezek olyan problémák, amiken változtatni kellett. A mobiltelefonok után kapott adomány segítségével vettünk egy iskolahajót és építettünk egy kikötőt a helyi közösség bevonásával.

Az elért eredményekkel 2021-ben pályázatot nyertünk a Hungary Helps Ügynökségnél, amiből még 18 kikötő épült a tó körüli falvaknál, emellett 3 iskolahajót és 50 mentőmellényt adományoztunk. 2023-ban egy újabb pályázatot nyertünk el, amelyből az iskola legnagyobb épületét sikerült felújítanunk. A Kigezi Egyházmegye püspöke Gaddie Akanjuna az átadási ünnepségen így fogalmazott: „Köszönjük szépen, hogy reményt hoztatok a szigetre a gyermekeknek és a tanároknak.”

Idén úszásoktatást is indítottunk a Földkelte Alapítvánnyal. Az iskola tópartjára és a tóba épített medencében tanítjuk úszni a jelentkezőket. Turisztikai célból, és a projekt könnyebb működtetésének érdekében átvettük a bérleti jogát a Sharp-szigetnek, ahol legelőször megszálltunk.

Milyen tevékenységei vannak az Intézetnek?

Minden tevékenységünk Dr. Jane Goodall filozófiáján alapul, vagyis a „Cselekvésen keresztül reményt adni”, és ezzel cselekvésre ösztönözni másokat is. Iskolai, céges előadásainkkal, rendezvényeken való megjelenésekkel juttatjuk el az üzenetünket és oktatási anyagainkat célcsoportunk, a lakosság számára.

Budapest II. kerületében létrehoztuk a Jane Goodall Tanösvényt, ami a helyi élővilágot és az ott található természeti kincseket mutatja be. Ugyanitt tematikus kirándulásokat is szervezünk például gyógynövényhatározást, madármegfigyelést. Egy színházi darab is készült Dr. Jane Goodall életéről, amelynek a színpada maga a tanösvény. Dr. Goodallt egy színésznő jeleníti meg, aki mesél az életéről és a gondolatairól.

Kétkezi természetvédelmi programunk a békamentés, amit Farmoson és Budapest II. kerületében végzünk. Óvodai, iskolai, esetleg felnőtt csoportok vezetésével hozzuk közelebb a résztvevőkhöz a sokszor mellőzött vagy nem kedvelt kétéltűeket.

A Roots&Shoots nemzetközi környezeti nevelési programunk pedig öntevékenységre és projektalapú szemléletre tanítja a benne résztvevő fiatalokat. Ebben tavaly kezdődött meg a hálózatosodás, vagyis a programban résztvevőket összekötjük egymással a regionális központjaink segítségével (Debrecen, Farmos, Nagykanizsa).

Természetesen nem hagyhatjuk ki a csimpánzokat sem a felsorolásból. Az orvvadászat miatt elárvult kölyök csimpánzok számára a kongói menhelyünkön próbálunk egy jobb életet biztosítani, melyet egy virtuális örökbefogadó programmal tartunk fenn.

Mire vagy a legbüszkébb a „Passzold vissza, Tesó!” kampányban?

Arra, hogy sikerült az embereket megmozgatni. A kampányban résztvevők egyéni és közösségi felelősségvállalással tesznek egy jobb világért. Legyenek akár óvodások, akár egy nagy multicég alkalmazottai, ugyanúgy tehetnek egy jobb világért.

Milyen érdekes/különleges emberekkel ismerkedett meg a kampányok során?

Mindenki érdekes és különleges volt, akivel eddig találkoztam. Nagyon jó látni, ahogy mindenki inspirálódik a kampánytól és a saját kreativitását viszi bele. Jó volt találkozni a nagy nevű multicégek vezetőivel, de ugyanúgy az ovisokkal is. Mindannyiuk szemében ott volt az öröm, a segítő szándék és a kíváncsiság.

Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza

Mitől szerethető ez a kampány?

Mindenki könnyen tud hozzá kapcsolódni, mert a természetet, az állatokat és az embereket is segíthetjük a csatlakozással. Konkrét és egyszerű az üzenete: ha összegyűjtöd és bedobod a használt mobiltelefonokat, akkor visszajuttatod a körforgásba, ezáltal megmentheted a főemlős rokonainkat, csökkentheted a természeti károkat, amit a bányászat okoz, és csökkentheted a gyermekmunkát is, ami a kitermeléssel jár. Vagyis, tehetsz valamit, cselekedhetsz.

Kik a leglelkesebb gyűjtők?

Minden csatlakozó nagyon lelkes. Az óvodásoktól kezdve a gimnazistákon és a pedagógusokon át a vállalatok munkatársain keresztül a könyvtárosokig mindenki a saját szintjén, de a legtöbbet adja bele a kampányba.

Mire jó, melyek az erősségei és az eredményei ennek a programnak?

A használt mobiltelefonok visszagyűjtése segít elérni a célunkat, ami egy olyan egészséges bolygó megteremtése, ahol az emberek kellő együttérzéssel hozzák meg mindennapi döntéseiket ahhoz, hogy fenntartható módon és harmóniában élhessenek egymással, a környezettel és az állatokkal. A kampány által könnyedén megérthetőek a globális összefüggések. Kézzelfogható és egyszerű megoldást nyújt a klímaszorongásra, és cselekvésre ösztönöz. Egyéni felelősségvállalásra tanít, de emellett közösségépítő hatása is van. 2018 óta összesen 8,5 tonna mobilkészüléket gyűjtöttünk össze, és juttattunk vissza a körforgásba, és körülbelül 450.000 embert értünk el a kampány és Intézetünk üzenetével: „Minden egyes cselekedet számít. Minden ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért, hogy jobb legyen a világ.” – Dr. Jane Goodall

Kik, és hogy csatlakozhatnak a kampányhoz?

Bárki, bármikor csatlakozhat hozzá. A Jane Goodall Intézet és a KÖVET Egyesület honlapján keresztül egy űrlapot kell kitölteni, ahol a gyűjtőpontfelelős megadja az e-mail elérhetőségét is. Ezen keresztül felvesszük vele a kapcsolatot és egy infócsomagot (képek, plakátok, videók, kiállítás, oktatási segédanyag) küldünk, amellyel a saját közösségében elindíthatja a kampányát.

Hogy látja, mi lesz a kampány jövője?

Reméljük, hogy a többi Európában működő Jane Goodall Intézettel közösen sikerül kiterjesztenünk a szomszédos országokba is a kampányt. Az újrahasznosítás mellett egy magasabb szint, az újrahasználat elérése az új célunk. Terveink szerint az idén ősszel induló „Passzold tovább, Tesó!” kampányban az újrahasználatra való felajánlás lesz a középpontban. A cégektől várjuk a lecserélt mobilflottákat, amelyeknek a selejtezésében is tudunk segíteni. A Mobiltelefonokkal a gorillákért című előadásunkat a mobil használatához kapcsolódó gyakorlati tanácsokkal egészítjük ki, amit a Gorillapont.hu partnerünk tart majd.

Miben számítanak a KÖVET Egyesület tagjaira?

Elsősorban arra kérjük őket, hogy csatlakozzanak a kampányhoz és segítsék annak működését. Rendeljék meg az előadásainkat, a Jane Goodall tanösvényen való kirándulásainkat, sétaszínházi előadásunkat. Ezek mind hozzájárulnak a vállalatok saját ESG és SDG céljainak teljesítéséhez is, de ami még fontosabb, segítenek, hogy tegyünk valamit a Földünkért és jobbá tegyük a világot.

Lépések cikkek

Lépések articles

Check out the latest articles.

Ökolábnyom-számláló

Töltsd ki kérdőívünket! A kitöltés 8-10 percet vesz igénybe.

SDG indikátor

Tudja meg, milyen SDG célokhoz járul hozzá vállalkozása.

Ecological Footprint Calculator

Look at the counter

SDG calculator

Look at the sustainable development goals